Ha az óceán kristálykék vize és a tenger hullámzása mindig magához vonz, ha békét találsz egy hegyi patak látványától is, akkor te is megtapasztalhattad már a kék elme erejét.

A víz közelében megkönnyebbül az elménk és a testünk is. A kék elme nemcsak a vízzel való kapcsolatunk fontosságát szemlélteti, hanem útmutatást kínál egy minőségibb élethez is.

Gyerekkoromban a nagyszoba egyik falát teljesen beterítette egy tengerparti óriásposzter, homokos parttal, azúrkék vízzel és pálmafákkal. Elalvás előtt gyakran elképzeltem, hogy milyen lehet mezítláb ott sétálni, csukott szemmel élvezni a nap melegét, és azt, ahogy a sós szél a hajamba kap. A valódi élmény azonban közel húsz évet váratott magára. Habár az első találkozásom a tengerrel nem a pálmafák árnyékában történt egy mediterrán vidéken, hanem Finnországban egy késő novemberi napon, biztos vagyok benne, hogy mindig emlékezni fogok rá. Ahogy a szigorú, Balti-tenger elém tárult, lenyűgöző élmény volt, és a mellkasomat elöntötte egy addig ismeretlen, de mélységes érzés. Csak nemrég jöttem rá, hogy amit akkor átéltem, annak bizony neve is van: kék elme.

Wallace J. Nichols, tengerbiológus alkotta meg a kifejezést, és TED előadást is tartott a témában. Azt a meditatív állapotot írja le, amelybe akkor kerülünk, amikor a víz közelében, vagy a víz alatt tartózkodunk. Ez pontos ellentéte a vörös elmének, ami rámutat arra a szorongó, túlzottan stimulált állapotra, amely a modern életet jelentősen meghatározza. Kutatások bebizonyították, hogy a víz közelében töltött idő elengedhetetlen a tartós boldogsághoz, ugyanis az élmény erőteljesen befolyásolja a mentális egészségünket. A kék elme témakörében könyv is született, Blue Mind: The Surprising Science That Shows How Being Near, In, On, or Under Water Can Make You Happier, Healthier, More Connected, and Better at What You Do címmel. A könyv ötvözi a neurobiológia és a pszichológia élvonalbeli tanulmányait, és olyan személyes történeteket tartalmaz, amelyben az emberek a valós életben is megtapasztalták a kék elme erejét.

Víz, víz, kék víz

A legtöbben tudjuk, hogy a szabadban töltött idő jó hatással van a mentális és a fizikai egészségünkre. Azonban a tenger vagy egy tó meglátogatását néhányan a természetterápia egy optimálisabb verziójának tartják. Egy 2016-os tanulmány szerint a megnövekedett ’kék tér’egy sokkal alacsonyabb szintű pszichológiai szorongáshoz társul, mint a ’zöld tér’. Ennek egyik oka a kék szín lehet. Kísérletek bebizonyították, hogy a kék fény csökkenti a pulzusszámot. Egy tokiói vasútvonalon például 74%-kal csökkent az öngyilkosságok száma, miután beépítették és alkalmazni kezdték a kék fényt. További kutatások arra is rámutattak, hogy a romboló gondolatokat és a szorongást, az óceán kiterjedő és nagy tömegű természetének megfigyelésével meg tudjuk szüntetni. Az ár-apály ritmikussága által olyan relaxált állapotba kerülhetünk, ami új perspektívára nyitja fel a szemünket a saját életünkkel és a problémáink megoldásával kapcsolatban.

Megnyugtat, legyen az tenger, óceán vagy egy akvárium a váróban

A vizek, legyen az óceán, tenger, vagy tó, megfigyelése éles ellentéte annak a környezetnek, amiben a mindennapjainkat éljük. A villogó telefonokat, a feszült találkozókat és a város folyamatos zaját, egy szinte statikus táj váltja fel, amely többnyire változatlan marad, felébresztve bennünk egy békés, nyugalmi állapotot. Amint ez a mozdulatlanság beborít minket, az elménk és a testünk ellazul. Amikor egy-egy apró jelenséggel találkozunk – nádból felröppenő kacsák, vitorlás felbukkanása a vízen – az olyan dopamin találatot eredményez, ami fokozza a boldogságérzésünket. Wallace ezt a szabályszerűséget monotonitásnak nevezi, ami tökéletes módja az akaratlan figyelem kiváltásának. Az agynak ez az állapota elengedhetetlen a kreativitáshoz és a problémamegoldáshoz. Elgondolkodtató lehet az is, hogy miért helyeznek ki egyes fogorvosi rendelők várótermébe akváriumokat. Egy izgalmas, dekorációs elemről lenne szó? Nem egészen. Tanulmányok bizonyították, hogy a víz és élővilágának kicsinyített mása, megnyugtatja az orális beavatkozásra váró betegeket. Az akváriumot néző pácienseknek alacsonyabb a vérnyomása és a pulzusszáma, és javuló hangulatról számolnak be.

A kék elme elmélete szerint a vízben való tartózkodásnak ugyanolyan ereje van, mint a távolból történő figyelésének. A hidroterápiáról köztudott, hogy csökkenti a stresszt, míg az úszás felszabadítja az endorfint, ösztönzi a mély légzést és meditácós jellegű állapotot képes előidézni. A szörfözés olyannyira gyógyító, hogy gyakran alkalmazzák rekreációs folyamatokban. A kajakhorgászat is egy olyan, vízhez kapcsolódó tevékenység, amit terápiás kezelésként alkalmaznak poszttraumás stressz szindrómával küzdő katonák és veteránok esetében.

A víz hangja is segít

Azok se csüggedjenek, akiknek most nincs lehetőségük ellátogatni egy tengerpartra, ugyanis léteznek egyszerű alternatívák arra, hogy aktiváljuk a kék elmét. Egy forró zuhany mindig enyhíti a szorongást, míg egy hideg csobbanás serkenti az elmét és a testet. Bármi, ami a víz hangjára emlékeztet, valószínűleg enyhíti a stresszt és nyugtató hatással bír. Én személy szerint nagyon szeretem hallgatni az eső kopogását. De gyakran hallgatok olyan relaxációs felvételeket, amiken víz csobogása hallható. Azt hiszem, hogy még a vízről készült fotók és videók is pozitív hatással lehetnek ránk, és hozzájárulhatnak ahhoz, hogy újra megéljük és higgyünk a természet gyógyító erejében.

Szerző: Kovács Kata

Forrás

Weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk olvasóinknak. További információ

A honlap a megfelelő működéshez sütiket – angolul cookie-at – használ. Ezek kis méretű adatfájlok, melyek az Ön számítógépén kerülnek automatikusan elhelyezésre, ahogy az más webhelyeken és internetszolgáltatóknál is történik. Általánosságban a sütik megkönnyítik a honlap használatát, elősegítik, hogy a honlap a látogatók számára igazi webes élményt és hatékony információforrást jelentsen, illetve biztosítják a honlap üzemeltetője részére az oldal működésének ellenőrzését és az oldalon nyújtott szolgáltatások zavartalan és megfelelő színvonalú biztosítását. A sütik segítségével a honlap bizonyos ideig megjegyzi az Ön műveleteit és személyes beállításait (pl. a nyelvet, a betűméretet és a honlap megjelenítésével kapcsolatos többi egyedi beállítást), így Önnek nem kell azokat újra megadnia minden egyes alkalommal, amikor honlapunkra ellátogat, vagy az egyik oldalról egy másikra navigál. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt anélkül, hogy megváltoztatná a cookie-beállításait, vagy ha az "Elfogadom" gombra kattint, akkor hozzájárul ehhez.

Bezár